Öntapadó csíkok a feszes hangzásért
A walkman-ek korában szinte kizárólag a fülbe ‘akasztható’ earbud-okat használtunk fülhallgatóként, aztán jött az Etymotic és berobbantotta a fülbedugós fülhallgató (IEM) forradalmat, és az earbud-ok ezoterikus kisebbségbe szorultak. Néhány évvel ezelőtt újra elkezdték reneszánszukat élni többek között a filléres, de kiváló hangú VE Monk Plus és Monk Lite sikerének. Néhány kínai gyártó felkarolta ezt a szegmenst, és olyan high(er) end earbud-ok váltak igen sikeressé, mint a Yuin PK3, a Shozy Cygnus és Shozy BK páros, a Smabat ST10, és többek között személyes kedvencem a Simphonio Dragon 3. Ez utóbbiról hamarosan részletes review is készül.
Az újraéledés és a siker titka elsősorban, hogy kialakításuknak köszönhetően a nyitott fejhallgatókra jellemző hangképük van, jellemzően nagy térrel, és néhány kivételtől eltekintve ‘csak’ szubbasszus mennyiség téren kell kompromisszumot kötni az IEM-ekhez képest.
Az earbud-ok esetében is fontos kérdés, hogy milyen fülpárnát használ az ember. A párnák kialakítása és anyaga is eltérő. Vannak teli és donut párnák, melyek közül az első a magasakat fogja meg és kicsit lekerekíti a basszust.
A Simphonio gondolt egyet, és kihozott egy újfajta párnát, ami igazából a fülhallgató oldalára rögzíthető vékony, puha öntapadó szalag. A banálisnak tűnő ötlet és megoldás kiválóan működik. Megszűnik a hagyományos párnákra, főleg a vékony középen lukas (donut) párnákra jellemző félrecsúszás, és utólagos igazítgatás. Mivel puhák, vékonyak és pontosan illeszkednek a Yuin házas earbud (mint pl. a Simphonio Dragon 3) kerületére a szalagok, így nagyon kényelmesek, stabil tartást adnak, és jól zárnak.
A hangzás alapvetően a donut párnák jellemzőit hozza, de még kevésbé nyúl bele a hangzásba. Összességében nagyon örülök, hogy próbát tettem vele – kényelmesebb és jobb hangzást biztosít.
A terméket itt szereztem be: https://penonaudio.com/simphonio-sa-01.html