Austrian Audio HI-X65 FEJHALLGATÓ teszt – Az év egyik meglepetése

4.7

Felütés

Az Austrian Audio 2017-ben alakult, a megszűnt bécsi AKG csapatból 22 fővel. Első körben az OC818 és OC18 jelzésű professzionális mikrofonokat hozták ki, melyekkel rengeteg díjat zsebeltek be. Ezt követte a stúdió fejhallgatók piacra dobása – egymás után jöttek a Hi-X50, Hi-X55 fejhallgatók, majd ezen teszt alanya a Hi-X65 nyitott fejhallgató. Néhány héttel ezelőtt dobták piacra a belépő kategóriás Hi-X15 és bluetooth verzióban a Hi-X25BT fejhallgatókat, és nem volt megállás, a napokban jelent meg a Hi-X60 zárt fejhallgató a 6-os sorozatban. Az Austrian Audio nem bízza a véletlenre minőséget, a Hi-X65 fejhallgatókat (is) Ausztriában szerelik össze – az Osztrák-Magyar Monarchia idején azt mondtuk volna, hogy hazai termék 🙂 A rövid ráhangolódás után térjünk rá végre a teszt alanyára a Hi-X65-re.

Külsőségek, belsőségek, kényelem

A Hi-X65 elegáns, piros tépőzáras szalaggal átkötött kartondobozban érkezett. A dobozban a fejhallgató mellett egy 1.2m-es és egy 3m-es kábel foglalt helyet. A kábelek 3,5″ jack dugóval vannak szerelve (6,3″ adaptert mellékelnek) és egyik végük kábel rögzítővel van ellátva. Minőségük jó – kellemes tapintású gumi borítást kaptak, rugalmasak és elég strapabírónak tűntek a használat során. A kábelben alkalmazott vezetőről nincs információ, de több mint valószínű, hogy jó minőségű réz huzalról van szó.

A Hi-X65-öt láthatóan napi intenzív használatra tervezték – a teljes mechanika és a meghajtók tartószerkezete fém, mindezekkel együtt összesen 310 gramm a tömege. Amióta az egyébként zseniális hangú, de több mint 700 grammos tömegű HEDDPhone a fejemen volt, azóta minden megspórolt grammnak örülök.

A Hi-X65 nem csak könnyű, hanem a kialakítása is nagyon jól sikerült. A lassan táguló memóriahabos fülpárnák és ugyanezt az anyagot tartalmazó felső fejpánt borítás révén, és az oldalirányban forgatható meghajtóknak köszönhetően rásimul a fejre a füles. A fejpánt szorítóerejét is sikerült eltalálni – még az én nagy méretű fejemen sem éreztem kellemetlennek a nyomást. A gyártó odafigyel a visszajelzésekre – az első szériához adott párnán módosítottak, hogy jobban lélegezzen, ne melegedjenek be a fülek, a belső oldalon a képen is látható kis lukakat alakítottak ki ennek érdekében.

A párnák mérete, belső átmérője szerintem elég nagy lett, viszonylag kis méretű fülem körül maradt elég szabad hely. Azt gondolom, hogy átlagos fülmérettel rendelkező emberek számára kényelmes lesz. Több alkalommal volt órákon át a fejemen a Hi-X65, és lényegében elfelejtettem, hogy rajtam van.

A Hi-X-65-öt elsődlegesen keverésre tervezték, és ehhez igazodva összehajtható, hogy könnyen, biztonságosan lehessen szállítani.

Az Austrian Audio fejhallgatók nevében levő Hi-X a High Excursion, azaz intenzív kimozdulás, rezgés rövidítése. Az Austrian Audio fejhallgatókban nagyméretű, 44 mm-es membránt szerelnek gyűrűs elrendezésű mágnesekkel. A rézborítású aluminium lengőtetercs is hozzájárul, hogy a membrán és a lengőtekercs tömege minél kisebb legyen, és a nagy erejű mágneses tér hatására nagyon gyorsan, hirteken tudjon irányt változtatni, és erőteljesen kilendülni. Miért jó ez a hallgatónak? Elsődlegesen ennek köszönhető, hogy a membrán szuper merev tud maradni, a membrán deformációja nélkül nagy mennyiségű levegőt tud megmozgatni a fejhallgató. Végeredményben pedig kiváló dinamikában, gyorsaságban és minimális torzításban ölt testet a technológia.

Hangzás

Hangolás – ablak a zenére

A Hi-X65-öt keverésre, és emellett kritikus zenehallgatásra tervezték – a hangzása, hangolása ehhez igazodik teljes mértékben. Mit jelent ez számunkra?

A Hi-X65 mind a mélytartományban, mind a magasak terén igen messzire képes elmenni, egyik végen sem ‘konyul le’ érezhetően. Hangolása kiegyensúlyozott – a HD560S lineáris mély- és közép-tartományának és Hifiman Arya magas tartományának szerelemgyereke kisebb-nagyobb eltérésekkel, lásd a frekvenciagörbét:

https://headphonedatabase.com/oratory/headphones?ids=344

A nyitott fejhallgatók többségénél a szubasszus 50-70 Hz-től lefele alulprezentált, ezzel szemben a Hi-X65 esetében nincs, vagy minimális a levágás. A felső basszus és a középtartomány minimálisan meg van emelve, és a 2 KHz körüli hullámvölgy kivételével szinte egy basszus kiemelés nélküli Harman görbéhez jól illeszkedő frekvenciamenetet látunk. Összességében elmondható, hogy egy nagyon szépen kiegyensúlyozott, zavaró kilógásoktól / csúcsoktól mentes hangolást sikerült elérni a Hi-X65 esetében. Természetesen az ideálishoz közeli frekvenciagörbe csak egy kiinduló pont a jó hangzáshoz, ebből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a tényleges hangzásra.

Szerencsére a Hi-X65 technikai szinten is felnő a feladathoz. Kezdjük azzal, hogy rendkívül gyors. A semmiből olyan hirteleséggel tudnak megszólalni, beütni a hangok, hogy csak kapkodja a fejét az ember. A VitalTechtones Vtt című számának basszus szólója jól szemlélteti ezt: https://tidal.com/browse/track/52655539 Kiváló forrással párosítva a Hi-X65-öt lenyűgőző dinamikára képes – az imént említett számnál maradva azt érzi az ember, hogy Victor Wooten előttünk tépi basszusgitárja húrjait, miközben szinte ki akar szakadni a helyéről a membrán. A HDTracks kiváló Baba Yaga felvételének (The Minnesota Orchestra (Conductor: Eiji Oue) “Baba Yaga, from Pictures at an Exhibition”) dinamika-ugrásai, és a teljes szimfonikus zenekar együttes megszólalása meg sem kottyannak a Hi-X65-nek. A dinamika mellett ez a szám a részletező képességet is jól jellemzi – mindegyik hangszerre tudtam külön figyelni, ha éppen akartam, miközben a hangzás teljesen egyben volt. Christian McBride Night train előadásában https://tidal.com/browse/track/13376776 a nagybőgő minden kis reccsenése, a húrok rezdülése hallható volt, a bőgő telt hangja nagyon természetes volt. Ehhez kellett az is, hogy az felütések gyorsasága mellett a lecsengések élethű visszaadásában is jeleskedik a Hi-X65. A közép-tartományra is jellemző magas részletező képesség jót tesz az énekhangoknak is, pl. Meiko Zombie feldolgozását légiesen, kellően puhán szólaltatja meg a Hi-X65, és a szövegértés kiváló komplex hangszeres kíséret esetében is. Az akusztikus hangszerek, többek között zongora nagyon élethűen szólalnak meg – erre jó példa a HDTracks Mexican hat dance felvétele Earl Wild tolmácsolásában. A Hi-X65 magas hangjai élettel telik, nem fukarkodik vele a Hi-X65, de ez a frissesség nincs eltúlozva, nem válik a hangzás fémessé, keménnyé, bántóvá. A Beyerdynamic DT1990 Pro esetében lenyűgözött a magas tartomány hihetlen részletező képessége, de hamar nagyon fárasztóvá vált a zenehallgatás az élesség miatt. A Hi-X65 esetében elkerülték ezt a hibát. A hangolás végeredménye a részletek kiemelésére, légiességre, dinamikára fókuszáló megszólalás, ami arany középutat képvisel a Sennheiser HD650 bársonyossága és a Beyerdynamic DT1990 Pro keménysége között.

Részletező képességben szerintem messze árkategóriája felett van a Hi-X65. E téren maga mögött hagyja valamivel a HD650-et. Sajnos a korábbi meghallgatás emlékeire kellett hagyatkoznom – a Focal Clear és Focal Clear Mg hangja részletesebb, de nincs nagyságrendnyi különbség részletességben a Focal Clear Mg és a Hi-X65 között véleményem szerint.

A Brandt Brauer Frick Echo című albumáról a Decades https://tidal.com/browse/track/110529382 kiváló tesztalany a térleképezés megítéléséhez. A Hi-X65-ön tágas teret, és a térben pontosan, egymástól jól elkülöníthetően elhelyezett hangszereket kapunk. Érzetre egy nagy szobát reprezentál a Hi-X65 kiváló mélységérzettel. Szélességben elmarad kissé a legjobbjaktól a Hi-X65, de nagyon élethű a tere véleményem szerint.

A Hi-X65 hangja az alap hangolással is tetszett, de úgy éreztem van még benne tartalék. A Head-fi-n komoly diskurzus alakult ki arról, hogy az Oratory által javasolt EQ megfelelő-e. A Hi-X65 torzítása elképesztően alacsony, így lényegében a teljes frekvencia tartományban kb. 3-5 dB tartalékkal bír. Ennek köszönhetően néhány dB-s EQ alkalmazása a Hi-X65 esetében nem vezet torzításhoz, hangminőség romláshoz. Az Oratory által javasolt, Harman görbét megcélzó EQ beállításokat kissé visszább vettem – minimálisan megemeltem a szubbasszusokat, lineárisra hoztam a basszus és alsó közép tartományt, és kompenzáltam a 2 KHz körüli hullámvölgyet. A beállításaim -3.5 dB limiter mellett:

Az EQ bekapcsolása előtt is tetszett a Hi-X65 hangja, de utána szinte letehetetlen lett számomra. Elkezdtem ismert albumokat hallgatni, és azt vettem észre, hogy belefeletkezve végighallgattam.

A Hi-X65 nem válogat a stílusok között. Komolyzene és jazz mellett pop, progresszív elektronikus zenék, de akár metál és rock is kiválóan szólnak rajta. Érdemes meghallgatni pl. a Yello 3000 days című számát https://tidal.com/browse/track/77622082 – egyszerre elsöprő a lendülete, és rengeteg kis finom megoldásra, effektre csodálkoztam rá. A Hi-X65 nagyon hiteles és kellően részletes ahhoz, hogy a rossz minőségű felvételek hibáit tálcán kínálja nekünk, cserébe jól kevert felvételekkel sokszor csoda ahogyan megszólal. Nem tudja és nem is akarja feledtetni stúdiós gyökereit – annak való aki a zenére szeret odafigyelni, a finomságokat keresi, kevésbé a háttér zenehallgatás a hazai pálya számára.

Azt érdemes még megjegyezni, hogy kb. 20 óra bejáratás után érte el a végleges hangját. Előtte kicsit vékonyabb, keményebb volt a megszólalás.

Összehasonlítás – adok kapok

Reményeim szerint mostanra sikerült elég jó képet adnom a Hi-X65 hangzásáról. Lássunk néhány referencia pontot:

HD650/HD6XX

A Hi-X65 sokkal mélyebbre képes lemenni és nem vágja le olyan élesen a szubbaszus tartományt mint a HD650 (ráadásul az alacsony torzítás miatt nyugodtan megemelhető még 3-5 dB-el a mélytartomány, ha valaki azt szeretné), és a magastartomány tetejét sem kerekíti le. Dinamikában jobb, mint a HD650, és részletességben is felette van, a térleképezésben leiskolázza. Amiben a HD650 továbbra is jobb, a középtartomány hasonlóan részletes, de bársonyos, telt megszólalása.

Focal Clear / Focal Clear Mg

Ahogy már korábban említettem részletességben csak megközelíteni tudja a Focal Clear/ Clear MG párost a Hi-X65, de a három-négyszeres ár mellett ezért is le a kalappal, míg dinamikában a Clear és Clear Mg között helyezkedik el véleményem szerint. A Clear hangolása legendásan kiegyensúlyozott, így alapból hozza azt, amit a Hi-X65 EQ-val tud csak megközelíteni. Térleképezésben viszont a Hi-X65 az egyértelmű győztes.

Párosítás – kiegyensúlyozott, testesebb hangú forrást neki!

Milyen forrás illik a Hi-X65-höz? A 25 Ohm-os impedancia és 110 dB érzékenység révén akár egy mobiltelefon is képes meghajtani, de van olyan transzparens, hogy az egyre jobb forrásokkal jól hallhatóan felskálázódik a hangminőség. A tesztrendszer egy Topping D70s – Topping A90 kombó volt (medium gain-en 10 óra körüli hangerő tökéletesen elég volt a Hi-X65-nek), mellyel szerintem tökéletes párost alkotott. Dinamika, részletek, kellő teltség, légies és tágas tér, minden a helyén volt. Az iBasso DX160 is jól meg tudta hajtani high gain-en, a részletesség is kiváló volt, de a DX160 hangkaraktere, vékonyabb megszólalása kevésbé illeszkedett hozzá. A pozitív meglepetést a Chord Mojo okozta: kevésbé volt részletes mint a Topping duó, viszont a Mojo feszes mélyei és légies középtartománya nagyon összetalálkozott a Hi-X65-el, és a kissé visszafogottabb magasai bár kicsit megfogták a Hi-X65 frissességét, de összességében egy nagyon jó, hosszan hallgatható rendszert képeztek. Ezek alapján azt gondolom, hogy nagy felbontású, kiegyensúlyozott hangú, kissé puhább, testesebb forrás az ideális hozzá. Ha tehetem, kipróbálom majd csöves erősítővel is, az az érzésem, hogy jól fog állni neki 🙂

Vélemény

Jött, látott, (meg)győzött! A Hi-X65 ár/érték aránya meglepően jó – 140.000 Ft körüli listaáron többszörös árú fejhallgatókkal lehet/érdemes versenybe küldeni. Azt gondolom sok örömet tud majd okozni azoknak, akik aktív, odafigyelős zenehallgatáshoz keresnek egy transzparens, jó részletezőképességű, nagyon dinamikus, légies hangú fejhallgatót. A teszt végén úgy döntöttem, hogy a fejhallgatót megvásárolom.

A Hi-X65 fejhallgatót a Chromasound Zrt. az Austrian Audio magyarországi képviselete bocsátotta tesztelésre.

Jött, látott, (meg)győzött! A Hi-X65 ár/érték aránya meglepően jó - 140.000 Ft körüli listaáron többszörös árú fejhallgatókkal lehet/érdemes versenybe küldeni. Azt gondolom sok örömet tud majd okozni azoknak, akik aktív, odafigyelős zenehallgatáshoz keresnek egy transzparens, jó részletezőképességű, nagyon dinamikus, légies hangú fejhallgatót. A teszt végén úgy döntöttem, hogy a fejhallgatót megvásárolom.c
Pro
Dinamika, gyorsaság, élethű lecsengések
Részletező képesség
Tágas, mély tér, hangszerek szétválasztása, pontos elhelyezése térben
Kiegyensúlyozott hangolás
Nagyon alacsony torzítás, EQ lehetősége
Kontra
Nincs szimmetrikus csatlakozási lehetőség
Egyeseknek kissé vékony, túl analitikus hangzás
4.7