Olafur Arnalds-ot szerencsére sikerült megnéznem a MUPA-ban. Nagy élmény volt, bár nem varázsolt el annyira, mint Nils Frahm koncertje.
Egy klasszikus zenei, zongora oktatásból érkező, végtelen érzékeny és jó humorú zenészt ismertem meg a személyében. A neoklasszicista irányzat egyik meghatározó tagja Nils Frahm, Jóhann Jóhannsson és Max Richter mellett (elnézést azoktól, akiket kihagytam a felsorolásból 🙂 ) Műveikre jellemző a klasszikusokat idéző hangszerelés, zongora és vonósok rendszeres alkalmazása mellett a modern zenei eszköztár bevetése (pl. effektezők, szintetizátorok).
Olafur Arnalds zenéi tükrözik az izlandi gyökereket – finomság, letisztultság, belső béke, nyugalom árad belőlük. Az új album címének megfelelően ezt teljesíti ki. A számok témái nem annyira izgalmasak, néhol még ismerősnek is tűnnek – The Knife, Radiohead,…is eszembe jutott, de az összeálló zenei világban mégis helyükön vannak, egyediek. Az első két szám kiváló felütés az albumhoz – nekem ezek tetszenek a legjobban, de érdemes végighallgatni a lemezt a hangulata miatt.
Érdemes megnézni a Woven Song-hoz készült videoklipet, mely szerintem az utóbbi idők egyik legszebb zenei videója: