Felütés – van élet a DX300 alatt
Az utóbbi egy-két évben sebességet váltott az iBasso. A DX160-al szinte elmosta a hordozható zenelejátszók belépő és közép-kategóriája közötti különbséget, aztán húszra lapot húzva kihozta először a dupla akkus, teljesen elkülönített digitális és analóg részlegeket tartalmazó DX300 Max high end lejátszót, majd annak ‘kistestvérét’ a DX300-at. Úgy tűnt, hogy az ESS alapú DX2XX vonalat leváltotta a DX300. Néhány hónappal ezelőtt viszont megtörte a csendet az iBasso és váratlanul bejelentette a DX200/DX220 páros közvetlen utódjának számító DX240 zenelejátszót.
Külsőségek, belsőségek – SABRE ES9038PRO DX160 házban
A DX240 nem tagadja meg őseit, ESS chip, az eredetileg az asztali dac-okba szánt ES9038 Pro mellett tette le a voksot az iBasso. A DX240 erősítő modulja is cserélhető, a DX200/DX220 erősítő moduljaival, többek között a NuKorg csöves AMP 9 modullal is kompatibilis.
Az alumínium ház kialakításánál a jól bevált DX160 volt a kiinduló alap, ahol nagyon jól eltalálták a méretet, még pont elfért a kézben, és a tömege is kedvező volt. A kissé bumfordi DX220 formája a múlté – a DX160 lekerekített sarkai és mérete az új irány. A nagyobb, 10-12 óra zenelejátszást lehetővé tevő (4400mAh) akku, extra elektronika és a cserélhető erősítő modul plusz hely igényét úgy kezelték le, hogy a hátlap kapott egy hajlított ívet, ami szerintem nagyon jó megoldás, mert tökéletesen belefekszik a kézbe, így a DX160-nál nagyobb tömeg sem volt zavaró számomra. A kijelző már a DX160-on is szem gyönyörködtető volt, de még tudtak rajta finomítani. Az 5″ Full HD kijelző fényere és kontrasztja még nagyobb lett, és szinte teljesen faltól falig ér, album borítók megjelenítéséhez szinte túl jó 🙂
Csatlakozók terén nincs hiányérzetem: a gyári AMP1 MK3 modulon a 3,5mm jack dugó mellett egy szimmetrikus 2,5mm jack és egy külön 3,5mm jack vonali kimenet kapott helyet. Két megjegyzés: nekem főleg 2,5mm és 3,5mm jack dugós kábeleim vannak, de egyre elterjedtebb a szimmetrikus 4.4mm Pentaconn csatlakozó, ráadásul kiváló (pl. DDhifi) adapterek kaphatók, így adta volna magát annak használata. A másik kötözködés, hogy a vonal kimenet és a fejhallgató kimenet egymás mellett van – némi odafigyelést igényel, nehogy a vonal kimenetbe dugva a fejhallgató kábelt lenullázzuk a hallásunkat. A lejátszó tetején helyezték el az USB-C csatlakozót, mely töltés mellett bemenetként (USB-DAC) és kimenetként USB transzport is használható, és a 3,5mm jack formátumú, dedikált COAX kimenetet. Utóbbihoz coax kábelt is mellékeltek egy usb-c és egy szimmetrikus bejáratókábel mellett. Üdvözítőnek tartom, hogy a DX160-hoz hasonlóan a DX240-hez is adtak egy szilikon tokot.
Android lejátszóknál sokszor előjött a felhasználói felület gyorsaságának kérdése, esetleges problémája. A DX300 villámgyors, a DX160 rendben volt (én lekapcsoltam a felbontást 720p-re többek között az akku terhelés minimalizálása érdekében is, és úgy főként teljesen jó tempót produkált). A DX240 etéren a kettő között van, a DX300-hoz jóval közelebb köszönhetően a Qualcomm 660 CPU-nak és a 4GB RAM-nak. Mind a felület reszponzivitása, mind a nagy méretű lokális zenegyűjtemény (én egy 400 GB-os kártyát raktam bele) indexálása és kezelése abszolút gyorsnak mondható, sosem tapasztaltam várakozást, akadozást. A DX160-nél is leírtam, most is megismétlem, hogy a Lotoo által alkalmazott duplaklikk a képernyőn esetén megszűnik a screen lock-t kár hogy nem alkalmazták. Alapból a DX240 egyébként 64 GB memóriával érkezik, mely maximum 2 TB-os micro-SDHC és micro-SDXC kártyával bővíthető. Az alkalmazott architektúráról annyit érdemes tudni, hogy a legújabb irány szerint FPGA chip dolgozza fel a beérkező digitális audio folyamot, melyhez 2 db NDK órajelgenerátor adja az ütemet.
Az iBasso-tól megszokott módon Google Play store alapból nincsen installálva, de APK Pure igen. A fontosabb streaming szolgáltatók appjai (Tidal, Qobuz, Spotify,…) itt elérhetők. Utólag installálható a Google Play, vagy ha olyan egyedi alkalmazást szeretnénk feltenni (pl. UAPP) mely az APK Pure-ban nem érhető el, akkor az APK állományt letöltve, az közvetlenül is installálható. Itt érdemes megjegyezni, hogy az Android alapú iBasso lejátszókon futó testreszabott Android verzió megkerüli a mindig újramintavételező 🙁 alap Android hang drivert, így operációs rendszer szinten, bármely alkalmazásból elérhető a bit perfect lejátszás.
A DX240 is dual boot rendszerű – az Android módból át lehet váltani a Mango OS nevű zenelejátszásra kihegyezett Linux verzióra. Itt csak a lokális zenék játszhatók le a Mango player alkalmazásban, illetve az USB DAC működés választható, de a maximalisták számára adott a lehetőség az Android “sallangjainak”, felesleges erőforrás lekötésének kiküszöbölésére. Egy pillanatra a Mango Playernél maradva – ugyanaz a verzió került a DX240-re, mely a DX160 idei firmware frissítésével is érkezett. A felület szebb, gyorsabb, áttekinthetőbb lett, és többek között most már nem kell almenükben kotorászni azért, hogy a DAC szűrői közül válasszunk, vagy az USB DAC üzemmódot aktiváljuk.
Amennyiben saját hálózati háttértárról (pl. NAS) szeretnénk zenét lejátszani közvetlenül vagy DLNA-t használva, ahhoz az ingyenes, de most már Tidal-t is támogató HibyMusic vagy a fizetős, és legkiforrottabb USB Audio Player Pro alkalmazások egyikét érdemes letölteni rá. Itt érdemes megjegyezni, hogy MQA 16X támogatással rendelkezik a DX240, így a Tidal élményt ki lehet maxolni vele. Bluetooth téren sem kell kompromisszumot kötnünk: AAC, SBC és LDAC jelek fogadására képes, bluetooth forrásként pedig mindezek mellett APT-X HD-t is tud küldeni. WIFI téren erősítettek a DX160-hoz képest max AC, 2,4/5GHz chipsetet kapott, nem is tapasztaltam akadozást Tidal lejátszás közben sem.
A lejátszó paramétereit nem fogom részletezni, mert az a cég weboldalán megtekinthető – mindössze 3 + 1 paramétert emelek ki: a DX240 2,5mm-es szimmetrikus kimeneten 878mW-ot tud leadni 32ohm-ba 125dB jel/zaj viszony mellett, míg a 3,5mm-es kimeneten 281mW-ot tud leadni 32ohm-ba. Ezek az értékek azt jelzik, hogy mindkét kimeneten elegendő erőtartalékkal rendelkezik a DX240 a legtöbb fejhallgató normál hangerővel történő meghajtásához, és a 3 gain fokozattal jól illeszthető az egyes fejhallgatókhoz. A 0,57 és 0,38 Ohm kimenő impedancia pedig garantálja, hogy a legérzékenyebb hallójárati fülhallgatókig bezárólag szinte bármelyik fül/fejhallgatóval párosítva nem szól bele annak hangjába, és semmilyen alapzaj nem hallható.
Hangzás – életteli részletek
A DX240 le sem tagadhatná, hogy az ES9038Pro chipre épül. A hangzás ultra részletes, kiegyensúlyozott, nagyon dinamikus, életteli, izmos, feszes mélyekkel és pontos lecsengésekkel. Az igazi meglepetést az okozta, hogy emellett milyen testes, telt a megszólalás – az ES9038Q2M chipre épülő, nagyra becsült E1DA 9038S USB DAC-omhoz képest nagyságrendi eltérés volt ez utóbbi téren. A DX160-hoz hasonlóan Cirrus CS43198 chipekre épülő DX300 hangzása részletezőbb, nyugodtabb, de vékonyabb. A rendkívül alacsony zajszintnek köszönhetően Olafur Arnalds és Alice Sara Ott – Nocturne in C Sharp minor felvételen a hegedű hangja a teljes csöndből tör ki, bontakozik ki elénk a hangszer sokszínű hangszínét megmutatva.
Az előd DX220 hangolása hasonló volt – hozzá képest leginkább a tér leképezésben éreztem érdemi előrelépést. Az Austrian Audio Hi-X65 fejhallgatómnak tágas tere van megfelelő forrással, és a DX240-nek sikerült ezt szemléltetnie. A hangszereket nemcsak széltében húzta szét, hanem meggyőző mélységet is képes volt érzékeltetni, emellett abszolút pontosan érzékelhetővé tette a hangszerek térbeli elhelyezkedését – mindezekkel megközelítette a Topping D70S+A90 párost, ami magáért beszél!
A szubbasszusok erőtől duzzadva, részletesen szólaltak meg a Massive Attack – Angel számát hallgatva, és egyéb szubokban gazdag elektronikus zenék esetében (pl. Lorn – Dipped into poison) is igen meggyőző volt a DX240. Orlando Cachito Lopez – Tumbao Number 5 felvételén a húrok rezgésének finomságai átjönnek, a nagybőgő feszes és testes, karakteres de nem válik túltelítetté. Marcus Miller – Mr. Clean-ben az elektromos basszusgitár ahol kell puha, slap esetén nyers, kemény – hiteles a hangzása.
A középtartomány jellegzetességeit jól mutatja Somi kiváló, House of rising sun feldolgozása. Az énekesnő hangja élettelin, de egyúttal telten, bársonyosan, légiesen szólal meg az ütőshangszerek kavalkádjával körbevéve, a folyamatosan lüktető nagybőgő felett. A DX240 a határozottabb, karakteresebb megszólalást preferálja a lekerekítettséggel, mesterséges puhasággal szemben. A puha zongora kíséret és a kellően karcos fémfúvos szekció / trombita is élethű a háttérben – az ének és az egyes hangszerek jól követhetőek külön-külön a komplex hangszerelésű darabban. Livingstone Taylor – Our Turn to dance felvételén a gitárok túlzott fémes csillogását elkerüli a DX240, az énekhang tele van emócióval. Earl Wild – Mexican hat dance felvételén a zongora leütések súlya, keménysége jól érzékelhető, és a felső oktávok hangja sem válik üvegessé. Ebben az árkategóriában nekem még mindig a Lotoo PAW6000 organikus középtartománya az etalon, de a DX240 nagyon közel kerül hozzá.
A magas tartomány nagyon részletes, de a DX240 sikeresen kerüli el a fémes, harsány felhangokat. Mozart – Don Giovanni áriája Anna Netrebko előadásában légiesen, puhán szólalt meg rajta, és a Jethro Tull 2004-es koncertfelvételének fuvola szólója is élettel teli volt anélkül, hogy bántóvá vált volna.
A DX240 hangja az ES9038Pro 7 beépített filterével testre szabható – nekem a D5 (Apodizing Linear) karaktere jött be legjobban. Emellett érdemes kiemelni, hogy a beépített parametrikus hangszín szabályzóval tovább finomhangolható a hangzás.
Párosítás – csak a nehézsúlyt kerüljük el
A DX240 kiegyensúlyozott hangjával, dinamikájával, erőtartalékával és alacsony zajszintjével a fejhallgatók széles körével jó párost alkot. A fül/fejhallgatók saját hangkarakterét kapjuk vissza a DX240-el hallgatva egy enyhe melegséggel, testességgel megfűszerezve. Az Austrian Audio Hi-X65-el teltebb, testesebb volt a megszólalás, míg az Etymotic Evo-val feszes mélyek mellett a légiesség, hihetetlen részletgazdagság volt a meghatározó élmény. Utóbbi esetében érdemes megjegyezni, hogy a két eszköz közötti szinergia kiváló teret kölcsönzött az Evo-nak. A DX240 megtapasztalt hang karaktere (feszes, erőteljes mélyek, kiterjesztett magas tartomány és kiváló tér leképezés) és a HD6XX-el szerzett tapasztalataim alapján a Sennheiser HD600, 650, 660S fülesekkel is kiváló párost alkothat a lejátszó. Ha elkerüljük a komfortzónán felüli erőigényű fejhallgatókat, akkor nemi igazán nyúlhatunk mellé a párosítással.
Értékelés – meglepően jól sikerült DX220 utód
Az iBasso DX240 meglepően jól sikerült DX220 utód. A DX220 lenyűgözött precizitásával, de hangja kissé száraz volt, nem invitált zenehallgatásra. A DX240-nél kikerekítették a mélyeket, megjött a zeneiség, és tekertek még egyet a tér leképezésen (méretben és a hangszerek szétválasztásán egyaránt). A DX160 kiegyensúlyozottsága megmaradt, de ahhoz képest testesebb, dinamikusabb és egyúttal légiesebb lett a megszólalás, pontosabb hang elhelyezéssel, kicsit nagyobb térrel. Nagyon részletes, finoman testes, természetes, életteli hangzásával mindenképpen ajánlom meghallgatásra, ha valaki ebben az árkategóriában keres zenelejátszót.
Az iBasso DX240 lejátszót a Muzix Group Kft. az iBasso márkaképviselet bocsátotta rendelkezésre a teszthez.
5% kuponkód https://muzix.hu – Futureware-5%