Hifi vagy High-End?
Hifista körökben állandó jelleggel visszatérő téma, van-e értelme megkülönböztetni ezt a két dolgot, hiszen, ha jól belegondolunk ugyanarról beszélünk, csak az egyik „hifibb”, mint a másik, azaz elméletileg a High-End jobb minőséget nyújt a zenehallgatónak és természetesen ez az árazásban is megjelenik. Ami árazás néha egészen meghökkentően magas tud lenni, kérdés megéri-e az árkülönbözet, van értelme a tökéletesség hajszolásának?
Az egyszeri földi halandó által megfizethető készülékek sora kvázi a végtelen felé tendál, mindenki választhat magának kedvére és pénztárcája számára is elfogadható megoldást olyat, amivel ha, bármilyen zenét lejátszunk, nem lesz hiányérzetünk, boldogan és megelégedéssel hallgatjuk a rendszerünket.
Mi különbözteti meg mégis az átlagtól ezeket a gyártmányokat?
A legtöbbször ezek kis szériás, kézzel gyártott holmik, példás kidolgozással felépítéssel, minőségi anyagokból kidolgozott házakkal/dobozokkal, prémium alkatrészekkel a belsejükben, nem beszélve arról (amit sokan kihagynak az árazásból) a rengeteg több száz, de inkább több ezer mérnöki munkaóráról, ami beléjük kerül a tervezés folyamán, az pedig nem olcsó mulatság és bizony ezt is bele kell kalkulálni a végső árba, hacsak nem jóságos misszionárius az illetékes gyártó cég.
Mikortól lesz High-End az adott termék, mi az a határvonal, ami elválasztja az átlagos készülékektől? Nos ilyen éles határ nincs, nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy ez a határvonal ez alatt „hifi” ez felett „High-End”.
Érdemes egy példával szemléltetni, mégpedig egy kézenfekvő, pontosabban orron keresztül vehető példával, tengerszinten még vidáman futunk a busz, vagy az aktuális hölgy után, de felette egyre ritkul a levegő Mexikóvárosban, ami 2200-méter átlagos magasságban van, már kapkodjuk a levegőt ugyanezen tevékenységek során, a Mount Everest csúcsán pedig örülünk ha egyáltalán kapunk némi oxigént egyéb, más tevékenységet nem igazán tudunk csinálni. Igaz ott busz sem sűrűn fordul elő. Felette pedig nemes egyszerűséggel átköltözünk az örök hifimezőkre. Tehát a High-End úgy nagyjából 4000-méter körül kezdődik, fokozatos átmenettel a Csomolungmáig, ami a ma elérhető legjobb készüléket jelenti.
Persze ez is erős leegyszerűsítése a dolgoknak, vannak erősen túlárazott készülékek, amik csak árban hozzák a High-End szintjét és természetesen vannak olcsóbb, de igen jól sikerült gyártmányok, amelyekkel elérhető ez a szint.
Hangban mi a különbség? Sokak véleménye – és az enyém szerint is – a természetesség a megszólalásban az, ami elsősorban kiemelendő a sok egyéb közül, a finomságok érzékeltetése, a durvaság megszűnése – ami durvaságot sokan összekeverik a dinamikával – a tér és a levegő nagysága a hangszerek között, a hangmérnök által megálmodott mesterséges és/vagy a helyszínen lévő tér érzékeltetése – nem a mesterséges visszhangról van szó! – és végül, de nem utolsósorban a zenehallgatási kedv fenntartása, a tegyünk be még egy lemezt és azt is hallgassuk meg érzés.
A Core Audio filozófiája
Lássuk mit tud egy feltörekvő magyar cég a Core Audio új gyártmánya a Karuna P24 USB/SPDIF átalakító, de előtte egy kis leírás a cég filozófiájáról:
A termékeink tervezése során, a felhasznált alapanyagok, alkatrészek tekintetében, valamint eszközeink dizájnja esetében sem kötünk kompromisszumokat, a prioritás számunkra: a rendszer szinergia és a muzikalitás.
/ Core Audio filozófia/
A Core Audio egy feltörekvő, a digitális technikát előtérbe helyező, minőségben a felső kategóriát képviselő csapat, szimpatikus filozófiával és készülékekkel felvértezve.
A fő csapásirány a digitális technika mellette a minőségi kiegészítők is helyet kapnak kábelek, állványok és hangsugárzók, köztük a klasszikus angol hangzás prominens képviselője a Spendor hangfalak is elérhetőek a választékban.
A fejhallgató rajongóknak pedig egy igazi csemege a Stax fülesek és erősítők nyújtanak felemelő élményt.
Legapróbb, legfinomabb részletek a zeneiség megtartása mellett
Mi után kutatunk?
Amikor egy élő előadás érzelmét, a hangulatot és a zenész által közvetíteni kívánt érzéseket reprodukálhatjuk, tudjuk, hogy a megfelelő úton vagyunk.
A legjobban békés elme lehet, vagy talán egyfajta meditatív állapot, amelyet a zene hoz létre. Hosszú évek kutatásai során a végső cél az volt, hogy elérjük a leghűségesebb zenei reprodukciót és jobb hangminőséget, amely soha nem helyettesítheti az élő előadás varázsát, de közelebb és közelebb juthatunk a technológia és a megértésük segítségével.
Analóg vagy digitális?
A műszakilag elérhető dinamikatartomány és a frekvenciatartomány kiterjedése jelenleg jóval nagyobb, mint a korábbi szabványokban (Redbook CD), és ezeknek a hallhatóvá tétele érdekében kiemelten fontos a teljes audio reprodukciós lánc minden tagjának magas szintű megépítettsége. Filozófiánk és hozzáállásunk megköveteli, hogy a termékeink a tökéleteshez leginkább közelítő térábrázolást, realisztikus hangszerhangokat és kompromisszummentes zenei élményt nyújtsák a hallgatóság számára. A termékeinket használók számára a megnövekedett zenei információk következtében a régóta ismert és hallgatott zenéik más, megújult formában jelennek meg termékeink segítségével.
A Core AudioKft. a fejlesztései során voksát a digitális források mentén tette le. Úgy gondoljuk, hogy egy audio láncban a zenei információ, ami a forrásanyagtól nem indul el a többi eszközünk felé, az már a láncunk végén sem fog megjelenni, tehát a zenei láncunk építését egy biztos alapot nyújtó forráskészülékkel célszerű elkezdeni. Cégünk a digitális forráskészülékeket, azokon belül is a teljes analóg tápellátással felszerelt Audio PC-ket határozta meg, mint legfontosabb alapot, és évek óta ezt a rendszert tökéletesítjük, valamint az IT technológia legújabb vívmányaival olyan ajtók nyíltak meg előttünk, amik mögött rejtőző fejlesztési potenciállal elértük a digitális források fejlesztésének magas színvonalát.
Hiszünk abban, hogy amit sikerült létrehoznunk, az egy modern technológiával elkészült zenei reprodukciós lánc, amely képes megjeleníteni a felhasználók otthonában a hagyományos zenei értékek megtartása mellett valamennyi információt, ami az adathordozón jelen van. Ehhez a DAIDO Audio PC-k mellé kifejlesztette cégünk a KARUNA USB/SPDIF névre keresztelt átalakítót. Ez az átalakító képes a DAIDO által nyújtott magas sávszélességű zenei információtömeget átadni a DENPO digitál-analóg konvertercsalád tagjainak. A dac-ok fejlesztése során célunk elsősorban nem a nagy számok keresése, üldözése volt és a piac által diktált trendek követése. Hiszünk abban, hogy a jó zenei élmény nem feltétlenül a minél nagyobb mintavételezési frekvenciákon és magas bitrátákon múlik, hanem készülékeinkben több körös, teljes analóg tápellátással, ultra alacsony zajszintű alkatrészek használatával igyekszünk a legmagasabb zenei elvárásoknak megfelelni. Az első pillanattól fókuszban van nálunk az emberi énekhang és hangszerhangok hű visszaadása.
Az egyes alkatrészeket, amelyeket a készülékeinkbe beépítünk a fenti célok elérése érdekében választjuk ki, és nem a költségek befolyásolják döntéseinket. Törekszünk az adott kapcsolásban az adott elem lehető legjobb elhelyezésére és kiválasztására. A filozófiánkat már a kezdetektől jellemzi, hogy nem a trendek követésére rendezkedtünk be. Meghatároztunk irányokat magunk számára, amelyek mentén elindultunk és a célokat is amik eléréséig nem állunk meg. Nem hagyjuk, hogy külső piaci fellángolások, útkeresések eltérítsenek bennünket a kezdeti céljainktól. Csak akkor teszünk piacra egy terméket, ha magunk is úgy gondoljuk szívesen használnánk otthonunkban évekig, évtizedekig azokat. A belső és külső dizájnt egyaránt fontosnak tartjuk és egyik nem mehet a másik rovására. Mindennapi tevékenységünk során mindent megteszünk azért, hogy a termékeinken tükröződjön vásárlónk felé filozófiánk, a zene tisztelete és szeretete, lássák a legújabb technológiai megoldások magas szintű és kényelmes használatát.
Karuna P24 USB/SPDIF átalakító
A Karuna P24 USB/SPDIF audiofil átalakító a Core Audio egyik büszkesége, mégpedig a javított verzió, azaz az MkII verzió, jelenleg ez a sorrend: KARUNA P24, KARUNA Reference (fejlesztés alatt, 1-2 hónapon belül elérhető), KARUNA ULTIMATE (2021 év végére).
Jogosan vetődik fel a kérdés, ugyan mi szükség van egy USB/SPDIF átalakítóra a rendszerünkben, minek még egy plusz készülék, ami a józan paraszti ész szerint csak ronthat a hangon, ha a közbeiktatott plusz elektronika hatását figyelembe vesszük?
Miért nem elég ha USB-n keresztül egyből a DAC-ra kötjük a zenelejátszónk kimenetét?
Újfent szeretnénk utalni a bevezetőben is megemlített mondatra, azaz az egyszeri hifista addig elégedett a saját rendszerével, amíg nem hall egy jobbat…
De idecitálhatjuk a szintén folyamatos vitákat kiváltó előerősítő kérdést is, szükség van rá egyáltalán? A legtöbben csak addig tartják a nekem ugyan nem kell álláspontot, amíg meg nem hallgatnak egy valóban minőségi előerősítőt, utána elkezdődik a spórolási fázis a nélkülözhető és felesleges dolgokon azaz, hogyan lehet túlélni pár hónapot kenyéren és vízen, lelkesen elkezdik hirdetni és olvasni a vissza a természethez életmód tanácsadót, főleg a – melyik bogyó ehető és gyűjthető egész évben? – bekezdést.
Szóval miért is kell egy plusz, alkatrészekkel telezsúfolt kütyü a jel útjába?
A digitális hang visszaadás egyik nagy rákfenéje a jitter és a digitális jelek időbeli pontatlansága, ami a legkülönfélébb torzításokat okozza a lejátszás során érdessé, élessé, keménnyé és digitális „ízűvé” változtatva a zenét és ez az amit sokan máig kifogásolnak a digitális felvételeknél.
Mivel lehet ezeket a zavarokat kiküszöbölni?
A válasz kézenfekvő, precíz és stabil órajelekkel kell kordában tartani a jeleket az útjuk során, egészen a DA átalakítás végéig. Amihez természetesen elengedhetetlen a tiszta és stabil áramellátás, azaz a tápegység minősége, ami mindennek az alapja kell (kéne) hogy legyen.
A megoldás tehát adott, a megvalósítás már jóval nehezebb és összetettebb probléma. Rengeteg kísérlet, próba és meghallgatás után kezd kialakulni az az első deszkamodell, ami az első lépcsőfok a végső, kész termékhez, amit már jó szívvel lehet ajánlani a leendő vásárlónak.
Ez az ajánlat pediglen kikristályosodott a Karuna P24 modellben, ahol fent említett problémák magas szinten megoldásra kerültek.
Kinézet, szolgáltatások
Masszív, kisebb zombi és atomtámadást bőven túlélő CNC mart alumínium ház, lekerekített sarkokkal, egyszerű és elegáns kialakítás.
Az előlapon egy bekapcsológomb foglal helyet, ami szép fehéren világít bekapcsoláskor, egy kört formálva a kerek bekapcsoló gomb szélén, más egyéb, felesleges sallang gondosan kerülve van, igaz más egyéb nyomó és tekerentyű teljesen szükségtelen lenne a pontos és jó működéshez. Nem beszélve a kevesebb hibalehetőségről.
Hátul már jóval érdekesebb a helyzet, AES/EBU és szabvány digitális koax kimenet, egy USB B bemenet két, mini XLR órajel kimenet bármelyike használható az USB kártya meghajtására és természetesen az IEC tápcsatlakozó bemenet, amihez ajánlott egy minőségi tápkábel használata.
Belül
Idézet a gyári leírásból:
A berendezés megalkotásakor a kiindulási alapot az USB/SPDIF átalakító (bridge) panelja adta. Ezen panel tartalmazza azokat az alapvetően szükséges elemeket, amelyek nélkül a minőségi digitális adattovábbítás nem valósulhatna meg. Eköré a panel köré terveztük megfelelő méretezés mellett a komplett terméket.
A teljes berendezés megtervezésénél figyelembe vettük, hogy a rezgéscsillapításnak, árnyékolásoknak és tápellátásnak, órajeleknek kiemelt fontosságuk van a digitális audiotechnikában. A rezgések csillapítása már a készülékház lábainál kezdődik, szilikon lábak gondoskodnak az alumínium ház megfelelő rezgéscsillapításáról. Egy modern kornak megfelelő berendezés készülékházának már nem csak a káros rezgések hatásának csökkentése a feladata, hanem célszerűen részt kell vennie a berendezés részegységeinek működése során keletkező hő elvezetésében is és a környező zavarokkal szembeni árnyékolásában is.
A rezgéscsillapítás és árnyékolás egyik kiemelkedő pontja a tápellátást biztosító trafó esetén történik. A trafó önmaga tripla árnyékolást kapott, és külön speciális rezgéscsillapító padozaton rögzül a készülékházhoz. Ez a megoldás eliminálja az esetlegesen a trafó felől érkező káros rezgéseket a többi alkatrésztől.
A berendezés 230V/50Hz bemenő feszültséggel működik, a tápellátása teljes mértékben minden fokozat számára elválasztott alacsony zajú analóg tápkörökkel történik. Rövid és optimalizált PCB vezetősávokat alkalmazunk. A külső áramellátáshoz történő csatlakozáskor beépített magas minőségű Furutech IEC szabványú aljzatot használunk.
A belső vezetékezés alaphelyzetben árnyékolt, UP-OCC tömör réz vezetékekkel történik.
Az egyes tápkörökről történő hőelvezetésben aktívan részt vesz a táppanelek rögzítését is végző elválasztó falak, valamint a készülékház is.
A berendezés központi paneljén találhatók többek között az XMOS chip vezérlését végző órajelek, a 44,1 kHz és 48 kHz vezérléséhez szükséges órajel és külön az USB port vezérlését is egy külön 24 MHz-es órajel látja el. Valamennyi felhasznált órajel a Core Audio mérnökei által fejlesztett ultra alacsony jitterrel rendelkező egyedi órajel menedzsment panellel történik. Az oszcillátor alapját egy 10 MHz-es vezérlő órajelet biztosító OCXO oszcillátor adja, amely kontrollálja és ideális működési környezetbe helyezi a digitál-analóg átalakító panel számára a megfelelő órajeleket biztosító oszcillátorokat. Minden fokozatban extrém rövid jelutak vannak, magas minőségű alacsony hőfokfüggésű alkatrészek felhasználásával.
A központi vezérlő panel tartalmazza a legújabb generációs XMOS XU216 16 magos multicore microcontroller chipet, ezzel garantálva a magas felbontású anyagok átküldését a jelúton. A megfelelő működés eléréséhez szükséges volt a gyári XMOS chip módosítása is, tehát a referencia XMOS dizájntól eltértünk a termék készítésekor, az eredeti működésétől eltérő elven működik.
A felépítés és az alkatrészek elhelyezése példaértékű, szemet gyönyörködtető a látvány. Masszív alumínium oldalfalak szeparálják el és tartják a helyükön a minőségi alkatrészeket, vizuális orgazmus a műszaki beállítottságú érdeklődőknek.
Használat közben
A beüzemelés teljesen megszokott módon zajlik, telepítjük a mellékelt, vagy a Core Audio oldaláról letölthető USB drivert – érdemes egy újraindítást eszközölni a telepítés után – és máris használatba vehető a Karuna P24 más egyéb külön macera nélkül.
Igaz nem Roon Ready a Karuna P24, de ennek ellenére teljes mértékben támogatja a Roon, hiba nélkül kezeli ugyanúgy, ahogy a Jriver és a Foobar is.
A különböző felbontások közötti váltás példásan gyors és zökkenőmentes, pattogás és/vagy zaj sehol sem hallható (ami sajnos nem minden készülékről mondható el), összedugjuk az aktuális DAC-al/streamerrel AES/EBU vagy koax kimeneten keresztül és utána el lehet felejteni a létezését, legalábbis kezelés ügyileg.
Hangminőség
A bevezetőben már említve lett a durvaság, mint az egyik fő mumusa a hangzásnak, nos ez itt még csak nyomokban sincs jelen. Végtelenül sima és könnyed a megszólalás, hatalmas térrel egybekötve mind széltében, mind hosszában a két hangfal között pontosan és kézzelfoghatóan 3D-s megjelenéssel. Talán a könnyedség a könnyed és természetes előadásmód a legmegkapóbb a megszólalásban, az énekes erőlködés nélkül énekel, a hangszerek lazán és oldottan zenélnek egy levegős és tág színpadon. A zenék között nem válogat, ugyanúgy jól érzi magát Beethovennel, mint Slayerrel minden zenéből kihozza azt rejtett tartalékot és azokat az apró, ámde egyáltalán nem zavaró jelleggel jelen lévő nüanszokat/részleteket, ami nélkül nem teljes mondjuk Mark Knopfler gitárszólója. Hangulatot és érzelmet teremt, belevon a zenébe.
Ez így erősen közhelyesnek tűnik elsőre, sőt még másodikra is, de nincs mit tenni ez az igazság. A zene minden paraméterén javít, minőségi és kategória ugrás a Karuna P24 integrálása a rendszerbe.
A részletek visszaadása terén feltétlenül meg kell még említeni azt a lényeges dolgot, hogy a részleteket nem tolja az ember arcába, hanem csak finoman a tudomására hozza, itt van az a részlet, ami a zene része. de csak akkor figyelsz fel rá, ha éppen kedved tartja és akkor sem kell koncentrálni, avagy erőlködni a meghallásához.
Egy képes példával lehet talán a legjobban megközelíteni, az első képen látszik minden részlet, a másodikon már csak a lényeg az, ami éppen a zenében történik, de ha szeretnéd, akkor oda tudsz figyelni rá.
A frekvenciasáv teljesen sima, nincsenek kiemelések/beszakadások tökéletesen egyenletes az átvitel, ami pedig a szubbaszus tartományban történik, azt nehéz leírni. Könnyedén és megfogottan, biztos alapokat ad bármilyen stílusú zenéhez, szokásos embert és készüléket próbáló Hans Zimmer prágai koncertjén hozta azt a mélytartományt, amire nem sok kütyü képes.
A másik oldalon a felső sávban is brillírozik a Karuna P24 ott, ahol a Mike Oldfield is jól érzi magát hangsúlyos és hatalmas dinamikával megszólaló harangok, csengettyűk csilingelnek a rátét, vagy torzítás legkisebb jele nélkül bársonyosan és simogatóan.
Középen, ahol a legtöbb zenei történés zajlik, ott is hozza azt a minőséget, amit elvár tőle az ember. Ha valakinek tetszik az AKM (az új AKM széria a 4499-47) az egész biztosan nem fog csalódni a Karuna P24-ben.
Egyetlen apróság tűnt fel – persze ezt illik a helyén kezelni, ez tényleg minimális apróság – hogy a prezensz környéki tartomány kicsit túlságosan ellágyul visszafogottá válik, ott egy picit hiányzik némi csillogás, lehetne az a rész egy csöppet kifejezőbb. Igaz itt már a tesztelő szubjektivitása is közrejátszik a végeredményben.
Még egy dolog, ami feltűnt, a zene kívánja a hangerőt, azt hiszed halkan hallgatod, holott, ha kimész a szobából, akkor tűnik fel milyen hangos a zene, ami tény arra mutat rá, mennyire nincs torzítása a Karuna P24-nek, milyen hangosan lehet hallgatni, fáradtság nélkül.
Konklúzió
Azt hiszem megkaptuk a választ a kérdésre és ezzel, ebben az esetben a józan paraszti ész is csődöt mondott. A sok plusz alkatrész a jel útjában nem rontott, hanem javított a hangon, de még mennyit!
Legkevesebb egy, de inkább több kategóriát tud egy USB/SPDIF átalakító hozni a hangminőségen, nincs olyan rész, ahol ne javult volna a zene minősége, a különbség kézzel. illetve füllel fogható, még A/B teszt sem kell a különbség meghallásához. A végtelen könnyedség és simaság a legfőbb jellemzője, egy hihető és hatalmas hangszínpad képpel egybekötve, ami zenehallgatásra csábít, minden körülmények között.
Minden Audio PC használónak ajánlott megoldás és vélhetőleg minden DAC profitál belőle, mindenkinek ajánlott legalább egyszer megfülelni, mit is tud egy ilyen készülék.
Termék paraméterek
Rezgéscsillapított alumíniumház, szilikon lábak
Passzív hűtés
1db OCXO 10 MHz referencia oszcillátort és 3db TCXO oszcillátort tartalmazó órajelpanel, külön lineáris táppal tápolva
2db szeparált, ultra alacsony (15uV alatti) tápzajú tápkör
árnyékoló falak a tápkörök és az érzékeny elektronikák hatékony elválasztásához
Külön rezgéscsillapító felfogatás az egyedi tervezésű, dupla árnyékolású toroid transzformátorhoz
Legújabb XMOS XU216-512-es vezérlőchip, áttervezve, átépítve
Áttervezett 3. generációs USB/S/PDIF panel
Saját gyártású, extrém pontosságú órajelgenerátorok (3db), alacsony jitterrel és fáziszajjal: 1db az XMOS vezérléshez és az USB port miatt (24 MHz); 1db a 44,1kHz (22.5792 MHz) és 48 kHz (24.576 MHz) és ezek többszörösei 192 kHz-ig;
S/PDIF, AES/EBU: PCM 192KHz, DXD
Rövid és optimalizált PCB táp vezetősávok
Elválasztott alacsony zajú analóg táplálás minden fokozatnak szeparáltan
Extrém rövid jelutak (vezetősáv hosszak) az összes fokozatban
Magas minőségű alacsony hőfokfüggésű alkatrészek
Az analóg fokozatokban precíziós nagy pontosságú ellenállások és kondenzátorok
Specifikáció
Feszültség 220-240 V (50Hz)
Áramfogyasztás max. 10 W
Digitális kimenetek AES/EBU-XLR, S/PDIF-RCA
Digitális bemenetek USB 2.0 (type B)
Órajelek (3db) 1db (44,1 kHz, 48 kHz), 1db (USB), 1db (XMOS) Xmos
Támogatott felbontások
USB: 16bit / 44,1 – 48 kHz
24bit / 44,1 – 48 – 88,2 – 96 – 176,4 – 192 kHz
.dsd, .dsf anyagok kezelése
A berendezés a legújabb xCORE X216 modifikált chippel van
felszerelve, amely a .dsd és .dsf fájlok konverziójában is részt vesz
24bit / 96kHz felbontásra vagy
24bit / 192kHz felbontásra
foo_dsd_asio és Kernel Streaming kezelése
Tömege 3,3kg (netto)
Méretei: 272 x 212 x 60 mm
Ideális működési
hőmérséklettartomány +10 ∘C – +40 ∘C
Szoftveres támogatás Windows 10, MacOS, Linux Plug&Play támogatott XMOS telepítő driver mellékelve pendrive-on